Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Hogyan adagoljuk a kollagént?

A kollagén az emberi test egyik legfontosabb alkotóeleme, a szervezetünkben található fehérjék közel egyharmadát teszi ki. Rendkívül fontos szerepet tölt be többek között az izmok, ízületek, porcok, inak, szalagok megfelelő működésében, de nélkülözhetetlen a bőr egészségének, rugalmasságának, feszességének, szépségének megőrzésében is. Arról már jóval kevesebb szó szokott esni, hogy milyen mennyiségben érdemes kollagént fogyasztani, mi a helyes adagolás, de arra is ki fogunk térni, hogy túl lehet-e adagolni a kollagént. Mostani cikkünkben erről lesz szó.

A kollagén helyes adagolásának, pótlásának jelentősége

Az emberi szervezet is előállít kollagént, azonban körülbelül 25. életévünk betöltését követően a kollagéntermelés egyre inkább csökkenni kezd, majd nagyjából – ez egyénenként eltérő lehet – 60 éves kor tájékán már egyáltalán nem állítunk elő kollagént. Ide vezethető vissza például a bőr ráncossá, szárazzá válása, vagy a haj töredezése. Ahhoz tehát, hogy szervezetünk egészségét megőrizzük, nagyon fontos a lecsökkent kollagénmennyiség pótlása. Az idősebbek mellett különösen igaz ez a sportolókra is, akiknél a megfelelő teljesítmény elérése érdekében kiemelten fontos, hogy az ízületek, izmok ideális állapotában legyenek az edzések, meccsek, versenyek előtt.

Mennyi kollagént fogyasszunk naponta?

Az ajánlott kollagénbevitelt többféle tényező is befolyásolja, ezek közé tartozik például a nem, az életkor, az elérni kívánt célok, vagy a testtömeg is.

Ha az életkort vesszük figyelembe, akkor azt lehet mondani, hogy 30 éves korig 5 grammnyi, 30 és 50 év között 10 grammnyi, 50 év fölött pedig 15 grammnyi kollagént javasolt fogyasztani naponta. Ha a testsúlyt is figyelembe vesszük, akkor általánosságban kijelenthető, hogy a nagyobb testtömeg nagyobb mennyiségben indokolja a különböző tápanyagok felvételét, ezért egy 30 év alatti, de nagyobb testtömeggel rendelkező személy nyugodtan fogyaszthat napi 10 gramm kollagént.

Hogyan adagoljuk a kollagént?

A célok kapcsán egy teljesen hétköznapi élethelyzetre fogunk utalni. Sokak például abból a szempontból kezdik el a kollagén szedését, hogy bőrük feszességét, rugalmasságát, bőrük egészségét, szépségét megőrizzék. Ebben az esetben akár már 5 grammnál kevesebb kollagén bejuttatásával is sokat tehetünk az elérni kívánt cél érdekében.

Az egyéb befolyásoló tényezőkről

A kollagén hatékonyabb hasznosulását további tényezők is képesek befolyásolni. Az egyik ilyen például a kollagén forrása. Kollagént többféle forrásból állítanak elő, ezek közé tartozik többek között a marha, vagy a hal is. A halkollagént egyébként tengeri kollagénnek is nevezik. Ezekről azt lehet tudni, hogy a halkollagén gyorsabban és hatékonyabban szívódik fel és épül be, mint más forrásból származó kollagének. Ezért ha van rá lehetőség, érdemes a halkollagénből készült termékeket előnyben részesíteni.

Még két fontos befolyásoló tényezőt említenénk, ezek pedig a C-vitamin és a megfelelő folyadékfogyasztás, ezek nélkül ugyanis nehezebben érhetjük el a kollagénfogyasztással kapcsolatos céljainkat, különösen a bőr egészségének, rugalmasságának megőrzését.

Létezik kollagéntúladagolás?

A tudományos álláspont az, hogy a kollagént nem lehet túladagolni, semmilyen mellékhatása nem lenne annak, ha a javasolt napi adag sokszorosát juttatnánk be a szervezetbe. Ennek ellenére nem javasoljuk a napi javasolt adag túllépését, egyrészt azért, mert ezek a mennyiségek tökéletesen elegendőek a kollagénpótláshoz, másrészt a nagyobb adagokkal már nem tudunk arányosan jobb eredményeket elérni, ennek is van egy határa.

Összességében azt tudjuk mondani, hogy érdemes időben elkezdeni a kollagénpótlást, mivel annak termelése már a húszas éveink közepén elkezd csökkenni.

Tartalomhoz tartozó címkék: kollagén