A kollagénes kávé jótékony hatásairól

A kollagénes kávé egy olyan rendkívül egészséges ital, ami ötvözi a kollagénbevitel és a kávéfogyasztás szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásait. De hogyan került egymással kapcsolatba a kollagén és a kávé, egyáltalán miért érdemes fogyasztani ezt a kollagénes italt? Erről a későbbiekben még lesz szó, de előtte mindenképpen érdemes tisztázni, hogy mi is az a kollagén, miért hasznos és milyen szerepet játszik az emberi test felépítésében, működésében.

Tartalomjegyzék:

A kollagén szerepéről

A kollagénről már az is sok mindent elárul, ha a szó jelentésével, eredetével megismerkedünk. A kollagén egy összetett kifejezés, ami a görög „kólla” és a francia „géne” szavakból alakult ki. Előbbi „ragasztót” jelent, míg utóbbi azt, hogy „valamit termel”. A kollagén megnevezés tehát úgy fordítható le, hogy egy ragasztót termelő anyagról van szó. Egész pontosan egy olyan fehérjéről beszélünk, ami az emberi szervezetben a legnagyobb arányban fordul elő, és annak „egyben tartásáért” felel. Rendkívül sok helyen jelen van, jelentős mértékben megtalálható a bőrünkben, az erekben, az izmokban, a csontokban, a porcokban és az inakban is.

Ugyan a szervezet maga is termel kollagént, de ennek a termelésnek az intenzitása az életkor előrehaladtával egyre csökken. Körülbelül 20-25 éves korunkig még képesek vagyunk annyit termelni belőle, amennyi az emberi test egészséges működéséhez elegendő. Ezt követően egyre kevesebb kollagént vagyunk képesek előállítani, 30-40 éves korban már jelentős termeléscsökkenésről lehet beszélni, majd legjobb esetben is 55-60 éves korunkra a termelése megáll, amire nem tudunk hatással lenni. Ha a szervezetünk számára nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű kollagén, az meg fog mutatkozni egészségi állapotunkban is, idővel meg fognak jelenni az ízületi panaszok, szárazzá, rugalmatlanná, védtelenebbé, ráncosabbá válik a bőrünk, gyengül a csontrendszer, csak hogy néhány fontos tünetet megemlítsünk. Külön meg kell említeni a rendszeresen sportolókat, akiknél a mozgásrendszerből hiányzó kollagén könnyebben vezet sérülések kialakulásához, a teljesítmény csökkenéséhez. Éppen ezért válik kiemelkedő jelentőségűvé a kollagén megfelelő pótlása. Ehhez még azt is fontos hozzáfűzni, hogy a kollagénfogyasztásnak semmilyen káros mellékhatása nincsen.

Nézzük meg, hogy melyek azok a legfontosabb előnyök, amelyekkel számolhatunk akkor, ha gondoskodunk a csökkenő mennyiségű kollagén pótlásáról például kollagénes kávé fogyasztásával.

1. Egészségesebb körmök

Ha testünkben elegendő kollagén található meg, akkor körmeink megőrzik egészséges jellegüket, erősek maradnak, nem fognak elvékonyodni, továbbra is megfelelő ütemben fognak növekedni, kevésbé lesznek sérülékenyek és hajlamosak a töredezésre.

2. Hatékonyan segíthet a hajhullás megelőzésében

A kollagén az egészséges haj fenntartásában is fontos szerepet játszik, ezért ha biztosítjuk testünknek a kollagénpótlást, akkor a hajszálak kevésbé fognak elvékonyodni, szárazzá válni, töredezni, illetve sokat tehetünk azért, hogy hajhullás alakuljon ki.

3. Támogatja az izmok megfelelő működését

A kollagén az egészséges izomműködéshez is nélkülözhetetlen. Segíti az izmok regenerálódását, növekedését, ezzel hozzájárul a hatékonyabb edzésekhez – legyen szó bármilyen sportról – , növeli az izomerőt, az izmok rugalmasságát, illetve a sérülések (húzódások, szakadások) megelőzésében is közreműködik.

4. Ízületi porcok, inak, szalagok erősödését segíti

A csontvégeken, ízületi felszíneken található porcokat, de az ízületi tokot, az inakat, szalagokat is jelentős mértékben kollagén alkotja, éppen ezért a szervezet számára létfontosságú, hogy ezek a területek is megfelelő mennyiségű kollagénhez jussanak. Ha erről gondoskodunk, akkor sokat teszünk ízületeink egészséges működéséért, a porckopás megelőzéséért, a szalagok, inak rugalmasságának megőrzéséért, ebből adódóan a jóleső, fájdalommentes mozgásért és sportolásért.

5. Erős, egészséges csontok

A csontokkal kapcsolatban szinte mindenkinek a kalcium szerepe jut az eszébe, holott azon kívül a kollagén is legalább olyan fontos a csontok egészségének fenntartásában. Ha szervezetünk nem jut elegendő kollagénhez, a csontok kevésbé lesznek ellenállóak, hajlamosabbak lesznek a sérülésekre, törésekre.

6. Harcol az öregedés ellen

A kollagén a bőrünk széppé, egészségessé tételével az öregedés kitolásában is hasznos társunk lehet. Fogyasztásával kisimulhatnak a ráncok, bőrünk feszesebbé, ugyanakkor rugalmasabbá is válhat. Külön érdemes megemlíteni a striák megelőzésében, csökkentésében betöltött szerepét. A striák kialakulása egyébként nemcsak a terhességen átesett nőket érinti, hanem azokat a férfiakat is, akiknél jojó effektus volt megfigyelhető.

Kollagéntípusok és kollagénforrások: a halkollagén kiemelkedő szerepéről

A kollagénnek többféle típusa van, melyek száma megközelíti a harmincat, ezekből majdnem húsz található meg az emberi szervezetben. Ezek közül az egyes, kettes és hármas típusú kollagének a legfontosabbak, mivel ezek teszik ki a testünkben lévő kollagének körülbelül 90%-át.

Kollagént több forrásból is tudunk nyerni, ezek közül a halkollagén az egyik legjobb választás, több szempontból is. Egyrészt sokkal jobban tud felszívódni, mint más kollagének, másrészt a leginkább a szervezet számára legfontosabb típusú kollagéneket tartalmazza.

A kollagén ellenségei

Sokan esnek abba a hibába, hogy megisszák a kollagénes italukat, és ezzel minden le van tudva, elkönyvelik, hogy ők mindent megtettek az egészségükért. Az életkor előrehaladását persze nem tudjuk megakadályozni, de számos olyan tényező van, amit mi idézünk elő, és hátrányosan érinti a kollagén megfelelő beépülését a szervezetbe.

Ezek közé tartozik például a túlzott cukorfogyasztás, az egészségtelen mértékű, védelem nélküli napozás, a súlyingadozás, a nem megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás, a dohányzás, valamint a túlzott alkoholfogyasztás.

Ha nem törekszünk arra, hogy ezeket elkerüljük, akkor hiába visszük be a kellő mennyiségű kollagént a szervezetünkbe, az nem fog tudni megfelelő mértékben és hatékonysággal beépülni a szövetekbe, így a kívánt hatást sem fogjuk tudni elérni, ami a kollagénbevitel célja lett volna.

A kollagén és a kávé kapcsolata: egy rendkívül egészséges kollagénes ital születése

Aki szedett már életében rendszeresen valamilyen kapszula formájában előállított gyógyszert vagy étrendkiegészítőt, azzal szinte biztosan előfordult, hogy elfelejtette azt időben bevenni, vagy egyáltalán bevenni. Éppen ezért volt nagyon praktikus ötlet a kollagén kávéhoz való hozzáadása, a kávénkat ugyanis nem szoktuk elfelejteni meginni. Így született meg az Ayura kollagénes kávéja.

Más szempontból sem véletlen, hogy a kávéra esett a választás, ugyanis a kávé fogyasztása már önmagában is nagyon egészséges. Fontos antioxidánsforrás, a koffein segítségével serkenti az agyműködést, ezzel javíthatja a rövidtávú memóriát és a szellemi frissesség fenntartását. Az anyagcsere fokozásával támogathatja a fogyást, keringésjavító tulajdonsága révén pedig közreműködik a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében, a fejfájás megszüntetésében. Ezen kívül csökkentheti bizonyos ráktípusok kialakulásának kockázatát is.

Ki kell még térni a kávéfajtákra is, mivel ezekből is többféle létezik, de nem feltétlenül mindegy, hogy melyiket fogyasztjuk. A több mint hetvenféle kávéfajta közül csak kettőt termesztenek és forgalmaznak széles körben, ez a kettő az arabica és a robusta kávé. Míg az arabica kávé aromákban gazdag, nem jellemző rá a keserűség és a savasság, lágy és selymes ízvilággal rendelkezik, addig a robusta íze kevésbé gazdag és erőteljes, savasabb, kesernyésebb hatású. Akik a kávézást követően gyomorégésre, gyomorfájdalomra, savtúltengésre panaszkodnak, azok szinte biztosan robustából készült kávét fogyasztottak. Az Ayura kollagénes kávéja 100%-ban arabica kávéból készült, ezért nem okoz gyomorégést, túlzott savtermelést, ezért gyomorfájdalmat sem.

A kollagénes kávé kedvező tulajdonságairól

A kollagénes kávé kedvező lehetséges hatásai a kollagén és a kávé együttes tulajdonságaiból adódnak, melyek a következők:

  • erősítheti a körmök, segítheti a hajhullás megelőzését,
  • támogathatja a megfelelő izomműködést, az izomsérülések megelőzését, az izomerő növekedését,
  • hozzájárulhat a porcok, inak, szalagok, ízületek erősödéséhez,
  • erősítheti a csontokat, segítheti a csontritkulás megelőzését,
  • csökkentheti a ráncokat, közreműködik az öregedés elleni a harcban a bőr széppé, feszessé, rugalmassá tételével,
  • antioxidáns hatása lehet,
  • támogathatja a szív- és érrendszer működését, segíthet a fejfájás megszüntetésében,
  • hozzájárulhat a fogyáshoz, a diéta hatékonyabbá tételéhez,
  • javíthatja az agyműködést.

Erről a kollagénes italról tehát azt tudjuk mondani, hogy képes ötvözni a kollagén és a kávé kedvező tulajdonságait, egyúttal biztosítja a kávézás jól megszokott élményét finom, selymes, lágy ízvilágával. Ezzel lehetővé válik, hogy az egészségünk megőrzését nem egyfajta kötelező tevékenységként, hanem egy kellemes szokásként élhessük meg. Fogyasztása rendszeresen, naponta javasolt, ha ezt nem mulasztjuk el, biztosak lehetünk benne, hogy sokat tettünk szervezetünk egészséges működésének fenntartásáért.

Gyakran ismételt kérdések

Miben különbözik a kollagénes kávé a hagyományos kávéktól?

A kollagénes kávé sokkal jobban támogatja a szervezet megfelelő, egészséges működését a normál, hagyományos kávékhoz képest, mivel a kávén túl a kollagén kedvező hatásait is képes biztosítani az azt fogyasztó személy számára.

Milyen íze van a kollagénes kávénak?

Mivel a kollagén semleges ízvilágú, ezért a kollagénes kávé a 100% arabica kávénak köszönhetően lágy, selymes, kellemes ízvilágú, aromákban gazdag. Ezért tehát fogyasztása során teljesen olyan érzésünk lesz, mintha egy klasszikus kávét innánk.

Kiknek ajánlott a kollagénes kávé fogyasztása?

A kollagénes kávé fogyasztása már egészen fiatal kortól ajánlott. A fiataloknak azért, mert ebben az életkorban a mozgásigényük meglehetősen nagy, különösen, ha rendszeresen sportolnak. Harminc éves kortól pedig azért ajánlott a fogyasztása, mert innentől kezdve a szervezet kollagéntermelése egyre inkább csökken, míg idősebb, körülbelül 50-60 éves korra teljesen be is fejeződik.

Mennyi idő után fejti ki kedvező hatásait a kollagénes kávé?

Már néhány hétnyi kávéfogyasztás is jótékony hatású lehet, azonban a hosszabb távú eredménykért, azok fenntartásáért érdemes rendszeresen inni a kollagénes kávét.

Mennyi adagot érdemes inni a kollagénes kávéból?

Ezek a kávék is ugyanúgy fogyaszthatók naponta, mint a hagyományos kávék, elegendő belőlük napi 1-2 tasakkal inni.

Milyen eredetű kollagént használnak az Ayura kollagénes kávé készítésekor?

Az Ayura kollagénes kávéhoz halkollagént adagolnak. A halkollagén azért rendkívül hatékony, mert ez az egyik legjobb felszívódású kollagén, továbbá nagy számban tartalmazza a szervezet számára legfontosabb egyes, kettes és hármas típusú kollagéneket.

A kollagénes kávé fogyasztása jár-e valamilyen mellékhatással?

A kollagénes kávé semmilyen mellékhatással nem rendelkezik.

0
    0
    Kosár
    Call Now Button